6.

-Anita!- mondogattam, de válasz nem jött. Próbáltam megmozdulni, de valahogy nem ment.

Hirtelen egy autó állt meg mögöttünk, kiszállt egy nő és hallottam, ahogy a mentőket értesíti rólunk. Próbáltam kiabálni, de már nem volt erőm rá és éreztem valamit, ami nagyon megijesztett. Nem éreztem a lábam.

-Ott van a fák alatt. Egy fiút láttam a kormánynál.

-Azonnal megkezdjük a kiszabadítást. Köszönjük, hogy értesített bennünket. Kérem, álljon hátrébb!

Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy felvágják az autóm tetejét. Felettem minden szikrát szórt, de nem tudtam másra gondolni, csak Anitára.

-Kérem, segítsenek!

-A fiú magához tért.- kiabált az egyik mentős.

-Van egy lány, mellettem ült. A hátsó ülésen még hárman.- makogtam.

Kirángattak az autóból, majd lefektettek egy hordágyra és beraktak a mentőbe. Hiába próbáltam elmondani, hogy nem mehetek sehova, már elindult az autó.

-Találtunk egy lányt. Súlyosak a sérülései.- hallottam, még amikor elhajtottunk.

Az életem pár óra alatt gyökeresen megváltozott, amit képtelen voltam feldolgozni.

Anita az intenzíven feküdt, a két barátja pedig meghalt, mint később kiderült súlyosak voltak a sérüléseik. Nem tudtam, mit tegyek, így hát próbáltam Anita mellett lenni. Üldögéltem az ágyánál, vártam, hogy felébredjen, miközben végig pergett előttem minden pillanat, amit vele töltöttem. Az járt a fejemben, miért… Miért kell elveszítenem, amikor megtaláltam. Furcsa gondolatok cikáztak a fejemben, hosszan taglaltam magamnak, hogy bármi is történjen, nem hagyhatom el, ugyanakkor valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nem irányíthatom Anitát.

Hirtelen kinyitotta a szemét, és rám nézett. Azok a csillogó szemek most inkább fájdalmasan fakónak tűntek számomra.

-Hol vagyok? Hol vannak a barátaim? Mi történt?- kérdezte riadtan.

Elmondtam neki, amit feltétlenül tudnia kellett, de persze a barátairól nem mondtam semmit, úgy hittem majd idővel tudomást szerez róla.

Hogy velem mi történt? Nos legyen elég annyi, hogy pár órával a kórházba szállításom után felébredtem, azt mondták szerencsém volt, meg is elégedtem ennyivel.

A fejemben egy dolog járt, hogy megtudjam Anita, mit szeretne tőlem, van e jövője a kapcsolatunknak vagy összetört szívvel, ki kell ballagnom az életéből. Végül is döntött, és nekem nem maradt más hátra, mint elhagyni őt és minden érzést, amit iránta tápláltam.

Újra ki kellett sétálnom a kórház ajtaján, ami most valahogy könnyebbnek tűnt, mint pár hónappal ezelőtt.

Úgy éreztem tiszta lappal kezdhetek mindent, de idővel rá kellett jönnöm, hogy rabja lettem egy másik szenvedélynek.

Az egész Krisztinával kezdődött, de úgy hittem a halálával valamit megtanultam. Nem tanultam belőle.

Krisztina temetése egy hatalmas kő volt a szívemen, kellett valami, ami elfeledteti, ami szárnyakat ad, és végre szabad lehetek, Anita nélkül, a szerelem érzése nélkül.

A temetésen Anita nem jelent meg, pedig vártam rá. A barátaink persze hirtelen elfogytak, mindenkinek akadt más elfoglaltság. Megmaradtak viszont azok a percek, amiket vele töltöttem azon a hajnalon, és ez nyomasztóan hatott rám. A szülei sem voltak ott, pedig esküdöztek, hogy segítenek a lányuknak, de mint várható volt ezeket az ígéreteket sem követték tettek. Három ember állt a sírjánál, majd dobott rózsaszálakat a koporsóra.

Belegondoltam, hogyha meghalok az én temetésem is így fog zajlani, üres szavakkal, és pár szál virággal…

A temetés után hazasétáltam, de útközben találkoztam egy régi barátommal, aki mint később kiderült Krisztinát is ellátta egy kis anyaggal.

-Ma este bulit szervezek Krisz tiszteletére. Feltétlen el kell jönnöd, és ha már itt vagy kapsz egy kis adalékot, hogy jobban érezd magad!- mondta Gabi és a kezembe nyomott egy kis zacskó speedet.

-Ne már! Ne csináld! Te ilyenekben is részt veszel?

-Naná! Honnan lenne ilyen autó a seggem alatt, ha nem ebből. 16 vagyok, szerinted nyerek a lottón…Ne hülyéskedj már!- nevetett.

-Na jó! Szia!- mondtam és kiszálltam.

Csalódott voltam, pont az akiben annyira megbíztam és felnéztem rá. Valamiért a zacskót nem adtam vissza, csak szorongattam és arra gondoltam mennyire más a világ, mint ahogy hittem.

Amikor hazaértem anyám levele várt, miszerint elutazott, mert a nagymamám beteg.

-Tehát egyedül maradtam!- gondoltam.

Akkor kaptam észbe, hogy meghívtak egy buliba, és ha már úgyis magam vagyok, miért ne mehetnék el. Persze anyagozni nem fogok, de gondoltam majd odafelé kidobom a cuccot.

Beraktam a kabátom zsebébe, majd becsaptam az ajtót és elindultam a buli helyszínére.

Már messziről hallani lehetett a dübörgést. Kint a kertben sok barátom üdvözölt, élénken kérdezgették be vált-e, az anyag, de csak ráztam a fejem, hogy nem vettem be semmit, nekem nem is kell. Nem tudom kit akartam meggyőzni, de siralmasan ment a dolog.

-Gyere, segítek feldobni a hangulatodat!- mosolygott rám egy fekete hajú lány akinek a nevét se tudtam. Megfogta a kezem és egy szobába vonszolt.