7.

Nem tudtam, mit csináljak, hajtott a kíváncsiság, hát vele tartottam.

A lány vetkőztetni kezdett, de mielőtt még bármi történt volna, felkaptam a nadrágomat és elszaladtam.

Odakint Gabi jött szembe velem furcsán mosolyogva.

-Na helló! Örülök, hogy mégis eljöttél! Az anyaghoz látom hozzá se nyúltál. Taszítóan józan vagy! Legalább ezt a sört idd meg! Egyébként megvolt a csaj?

-Nem, nem volt meg. Nálam nem így működik a dolog!

-Oké, te józan életű! Már itt se vagyok! Nekem ma biztos meg lesz!- nevetett, majd bement abba a szobába, ahonnan én futottam ki.

-Seggfej! -gondoltam, majd beleittam a sörbe.

-Szia Anita! –hangzott a kertből a kiáltás.

-Csak ez hiányzott! Nem elég, hogy majdnem meghalt, majd szépen elküldött most még követ is!- gondoltam.

-Szia Gábor! Jobban vagy már? Én már teljesen meggyógyultam, úgyhogy gondoltam megünnepelem! Te is ezért jöttél, nem de bár?

-Nem!- kiáltottam rá. -Krisztina miatt jöttem, hogy emlékezzem rá! Hogy lehetsz ilyen érzéketlen! Nem is tudom, mit szerettem benned! –kiabáltam rá.

-Jól van! Már le is léptem! Kinek kell egy ilyen besavanyodott társaság!

-Jól is teszed! Menj, ünnepeld meg, hogy meghalt egy barátod! Süllyedj csak még mélyebbre!

-Menj a francba!

Pár perccel később már egy pasival táncolt a szoba közepén, bár inkább hívtam volna szexnek, mint táncnak.

Fogtam a sörömet és kisétáltam, mert nem bírtam nézni, amit művel.

Kint épp lement a nap, erről eszembe jutott Krisztina és elszorult a szívem. Miért kellett ennek megtörténnie, miért nem segítettem neki.

Tudtam Krisztina nem az utolsó volt, de annyira rosszul éreztem magam, hogy magamnak is hazudtam.

Benyúltam a zsebembe, és akkor vettem észre, hogy még mindig ott lapul a tabletta.

Elmentem arra helyre, amit Krisztina mutatott, majd kinyitottam a zacskót és kiszórtam a levegőbe. A tabletták egymás után estek a mélybe, akárcsak a szerelem, amit Anita iránt éreztem. Teljesen üresnek éreztem a lelkem.

-Krisztina! Nyugodj békében!- kiáltottam a Holdra.

Csak álltam és hirtelen eleredtek a könnyeim. Annyi mindent nem értettem. Az jutott eszembe, hogy nekem is meg kellett volna halnom. Anitát úgysem érdeklem, így sem, halottan sem. Abban a percben lezártam egy örökkévalóságra a szerelmet, a szeretetet. Tudtam, tovább kell lépnem. A holnap talán mindent helyre tesz.

Elindultam hazafelé. Gyalogosan ez eltartott háromnegyed óráig, de nem bántam. Kellett a friss levegő, a csönd. Már majdnem hazaérkeztem, amikor mögöttem gyors léptek zaját hallottam, de amikor megfordultam nem láttam senkit, még egy árnyékot sem. Azt hittem valaki gonosz tréfát űz velem. Egy üveg sör után nem gondoltam, hogy képzelődnék. A lépések egyre közelebb jöttek, de már nem forgattam a fejem, nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Később ez a képzelet megszólalt, meglepő módon hozzám beszélt.

-Szia! Niki vagyok! Elnézést, ha úgy tűnik, követlek, de elég veszélyes egy olyan lánynak, mint én az éj közepén sétálgatni egyedül. Csatlakozhatnék hozzád? Csak szép csöndben mehetnénk egymás mellett. Őszintén szólva, félek a sötét utcákon.

Már nem kellett forgatnom a nyakam, mert hirtelen ott termett mellettem. Nagyon csinos volt, kedves, mosolygós. Összeszedtem minden józan eszemet és próbáltam egy értelmes mondatot kipréselni magamból, de nem nagyon ment.

- Rendben.

Ennél több nem is jött ki a torkomon. Teljesen lenyűgözött. Néha-néha a lámpák fényénél lopva ránéztem, de mindannyiszor ugyanazt gondoltam.

-Nagyon csinos vagy.

Észbe se kaptam, már ki is mondtam. Épp ilyen gyorsan el is hallgattam. Úgy tűnt meg sem hallotta. Fél óra elteltével elértünk egy buszváróhoz. Elköszönt és már hátat is fordított.

Persze ilyenkor olyan szuperül le tudok blokkolni, hogy összeragad a szám, csak nézek ki a fejemből.

Legalább a számát elkérhetted volna! – gondoltam.

Nem rég még Anita járt a fejemben, most meg ez a lány érdekelt. Furcsa volt ezt belátni magamnak, de túl jutottam Anin.

Nagy lassan hazaértem, de még mindig ezen a csajon járt az eszem. Az álmodozásaimból anyám rángatott vissza a valóságba.

-Főztem vacsorát, de nem gondoltam, hogy már ilyen korán hazajössz. Nem érezted jól magad? Anita miatt vagy szomorú? -támadt nekem.

-Hát, mi tagadás éhes vagyok. Anita egyébként a múlt, de ezt majd evés közben elmesélem.

Leültünk a megterített asztalnál. Pár perc után tűnt csak fel, hogy egy személyre van a teríték. Kirohantam a konyhába és felkaptam egy mélytányért és egy kanalat, majd vissza az asztalhoz.

-Mondtam, hogy nem számítottam rád. Halászlét főztem és túrós csuszát. Remélem ízleni fog.

-Találkoztam egy lánnyal. Olyan csinos volt. Biztosan ízleni fog, mert kopog a szemem az éhségtől. – meséltem összezavarodva.

Anyám csak nézett rám. Szerintem semmit nem értett.

-Hogy, hogy másik lány? Anitával mi van? Jól érzed magad?

-Persze! Jól vagyok. Hát ez hosszú történet. Anita már nem érdekel, de ez a lány annál inkább. Segíts nekem! Annyi embert ismersz erre. Újra látni szeretném, de csak annyit tudok róla, hogy Nikinek hívják.

-Hát fiam, amiben tudok, segítek. Annyira nem gyakori ez a keresztnév, de sokat segítene, ha a vezetéknevét is megkérdezted volna. Örülök, hogy elfelejted Anitát. Az a lány nem érdemelt meg téged, nem hozzád való.

-Igazad van! Nem ő kell nekem.

Gondolataimba mélyedve eszegettem a levesemet. Észre sem vettem, máris elfogyasztottam.

Szeretem a halászlevet. Apám tudta a világon legjobban elkészíteni.

Olyan sokat tanultam tőle. Ezt így utólag már nagyon jól tudom.

Tényleg nagyon éhes lehettem, mert mindent elpusztítottam, ami előttem volt.

-Azt hiszem, lefekszem. Nagyon elfáradtam. Köszönöm a vacsorát. Finom volt. Aludj jól. Jó éjt.

-Te is fiam.

Felszaladtam a lépcsőn és berontottam a szobámba. Odabent minden Anitára emlékeztetet, de annyira erőtlennek éreztem magam, hogy úgy határoztam, majd másnap rendet teszek a szobámban, az életemben.