8.

Igen, más lettem és más a környezet is körülöttem. Anita már a múlt. Van ez az új lány. Mindent összezavar bennem és nem tudom miért, de az anyag az egyetlen támaszom. Barátok híjján nem tudok mást tenni.

Tegnap kipróbáltam a keményebb végét az életnek. Olyan érzés volt, mint amikor szárnyalsz de szárnyak nélkül, vagy amikor azt hiszed te már mindent láttál, neked már nem mondhat senki újat és még is megtörténik. Ott ülsz és mint egy kisgyerek csodálkozol erre a sötét világra és az jár a fejedben lehet e még ettől is szörnyűbb és kétségbeesettebb. Hmm... Kissé ki vagyok ábrándulva az életemből. Talán érte megtenném. Óhh hogy csapongok és erről is Ő tehet. Tegnap azt hiszem hallucináltam mert velem volt Ő és annyira közel éreztem magamhoz. Ma reggel már nem volt az, túl távoli volt, megfoghatatlan.

Azt érzem, hogy meg kell érintenem, hogy meg kell szólítanom újra, meg kell találnom Őt! Igen, ezt fogom tenni!

Végszóra már be is nyitott anyám és egy cetlit lobogtatott.

-Helló! Mit meg nem teszek érted édes fiam! Itt a címe de azért ne törj be hozzá csak úgy. Rendben vagy? Olyan furcsán nézel ki?

Felkaptam a fejem az ágyról és ösztönösen a papír után nyúltam. Még egy köszönömöt is sikerült kicsikarnom magamból mielőtt anyu becsapta az ajtót maga mögött.

Mostmár nem gondolkoztam túl sokáig azon, hogy fel kellene kelnem az ágyamból és kezdeni valamit magammal. Pillanatok alatt felöltöztem és már rohantam is ki az ajtón, majd le a lépcsőn. A papírt meg csak szorongattam a tenyeremben. Eszembe sem jutott abban a percekben, hogy ha ott leszek mit fogok mondani, hogyan fogok viselkedni, csak hagytam örvényleni bennem az érzelmeket. Ez nem szerelem volt, még nem. Csak valami furcsa vonzódás az ismeretlenhez.